Oldalak

2015. március 15., vasárnap

A hosszú út - #03

Sziasztok!
Ebben a cikkben a kisebbségi komplexus leküzdéséről írok nektek.(Ez a cikk kapcsolódik az előzőhöz, ha szeretnéd megtudni küzdesz-e ilyen komplexussal, vagy sem akkor olvasd el az előző cikket!)


Leküzdés? Pontosan! Kezdjük!
A kisebbségi komplexust a félelem szüli, így ezt csak tudatosan lehet legyőzni. Az előzőekhez hűen hozok ide is egy példát, hogy egyszerűbb legyen megérteni milyen félelemre gondolok, és mit tekinthetünk megoldásnak.
Egy szórakozó helyen vagy a barátaiddal szombaton este, és kiszúrsz valakit a bárpultnál az ellenkező nemből. A helyzet nehézsége,  hogy  úgy érzed beszélned kell vele, és szeretnéd megismerni, de ekkor szembesülsz a bökkenővel. Félsz odamenni.
 Miért?

Azért, mert félsz a reakciójától, pontosabban fogalmazva az elutasítástól . Ha nem vagy megelégedve magaddal és a fent említett komplexusban szenvedsz ez csak táplálja a félelmed. Ilyenkor a megoldás a következő, beleveted magad a helyzetbe, és próbára teszed magad! Ahhoz hogy idáig eljuss, a meggyőzés és a pozitív gondolatok segíthetnek kizárólagosan, akár saját kézből, vagy egy baráttól.
Nézzük először is a meggyőzést. Jelenleg távolról figyeled a kiszemelted, a közelebb jutáshoz a következő a teendő: Próbáld meggyőzni magad, hogy ő is ember, hasonló vágyakkal, sokfajta érzelemmel, rengeteg gondolattal, és biztosan valamilyen félelemmel küzd mint te. Így előfordulhat, hogy nem a saját bizonytalanságoddal fogsz törődni, és észreveszed nem vagy egyedül a problémáddal.
A következő lépcsőfok a reakcióké, vizsgáld meg (nyilván miután odamentél, mert ezután az lenne a helyénvaló cselekedet!) hogyan reagálnak rád, és ne vond le a belsőd által diktált következtetést elhamarkodottan! Ugyanis az, hogy te nem vagy magaddal megelégedve, és ettől azt várod hogy a másik is így fog rólad vélekedni, ez közelről sem jelenti azt, hogy ez így is van.  Ilyenkor igyekezz a pozitív visszajelzésekre figyelni, és fogadni őket,(Őszintén megköszönni és viszonozni!) nem pedig kikerülni! Ezzel a gyakorlattal hozzásegíted önmagad a célod eléréséhez hosszútávon, tehát még mindig a példával élve, ismerkedj és beszélgess többet a biztonsági zónádon kívül!

 Egy másik tanács szintén figyelemelterelésre, valamilyen elfoglaltság űzése, gondolok itt sportra, hobbira, munkára, vagy bármire amiben örömödet leled, és elismerést kapsz a feladat után. Hosszútávú elfoglaltságnak ígérkeznek ők is.

Természetesen a legfontosabb amit  tudnod kell, hogy mindenki fél valamitől! Még az olyan büszke, nagyképű emberek is, akik azt hangoztatják hogy ők semmitől nem rettennek meg, ők is rendelkeznek valamilyen gyenge ponttal!
Azt hiszem nyugtázhatjuk, hogy a megoldás a figyelemelterelés! A leírt módszerekkel nem csak az önbizalmad tornázhatod feljebb a képzeletbeli létrán, hanem beszédesebb, nyitottabb emberré válhatsz,  illetve kapcsolatok és ismerkedés terén megkaparinthatod a kezdeményező fél szerepét!

Remélem tudtam segíteni a cikkel, ha kérdésed van, vagy problémád várom a leveled
 a következő E-mail címre: dreamers120323@gmail.com
                                                           vagy
                                          onbizalomhianyblog@gmail.com 




Majd összefutunk, 
Egy társatok




2015. január 31., szombat

Frusztráló tekintetek - #02



Kedves Olvasó!

Ma felderítjük a kisebbségi komplexus világát a hétköznapi életre kivetítve, és igyekszek példákkal alátámasztani ezt a problémát.

Hol is kezdjük..? Induljunk ki a téli diétázásból és a hízásból. A legtöbb ember a decemberi hónapokban hízik a legtöbbet, avagy úgy is fogalmazhatunk, hogy az ünnepek alatt. Szerintetek ki tudna ellenállni a mikulás hozta meglepetéseknek, majd a karácsonyi sütemények, sültek és egyebek hadának, illetve a szilveszteri rétes és más laktató, új év köszöntő ételeknek? Igen, valószínűleg senki. Januárban kétségbeesetten diétázásba fogunk, mert kibillent a mérleg nyelve. Az idén én is a kétségbeeső diétázók közé tartozok, és talán annyiban más az esetem, hogy az ünnepek alatt egy kilót sem szedtem fel magamra. A tükörből visszanéző alak nem tetszett, így belevágtam körülbelül egy hónapja. A harmadik héten bekapcsolt a kisebbségi komplexusom...
     Mint fent említettem, a harmadik diétás hetem végén megérkeztek az új testhez tapadó nadrágok(legging
s), melyeket rendeltem, úgy éreztem simán felvehetem újra, már látszott a fogyás eredménye a csípőmön, a combomon, derekamon, a hasamon, tehát ott ahol kell. Boldog hétvégém volt, ugyanis a pozitív-dicsérő véleményekben lubickoltam végig, kiélvezve minden percét. Hétfőn felvettem az egyiket a három közül, és nem éppen a várt fogadtatásokat értem el vele. A suli folyosóján a diáktársaimtól újra a lenéző szempárokat kaptam, vagy cinikus röhögésben törtek ki a csoportok, miután végigmértek. Néhányan oda is szóltak pár nem túl kedves kifejezést, akadtak olyanok akik untalanul bámulni kezdtek a tíz-tizenöt perces szünetek végéig.
  Próbáltam egész nap azzal nyugtatni magam, hogy irigyek rám, vagy talán azért szólnak be, hogy a saját hibáikról eltereljék a figyelmet, vagy szimplán csak meglepődtek a látványon, de ez bekapcsolta a vészjelzőm. Akadt olyan szituáció, amikor már nálam szakadt a cérna, és visszaszóltam. Ez nálam nem ritka, hogy lesüllyedek az  ilyen emberek szintjére,(túlzottan temperamentumos vagyok) ugyanis tapasztalatból tudom, ha csendben tűröd a piszkálódásokat egyszerűen sokszorozódik, de ennek ellenére bennem szintén megmaradnak ezek a sérelmek, mint azokban akik csendben szenvednek. A sérelmek..pontosan erről kell még írjak nektek...

Felismerést segítő rész következik, kapcsolódik a fentiekhez(!) :
  Az ilyen sérelmekkor teszed fel magadban a kérdéseket, amikkel megkérdőjelezed önmagad, mint például: miért nem vagyok elég jó..? Miért nem tudnak elfogadni, és eltűrni, bennem van a hiba?

 Ha  kisebbségi komplexussal küzdesz akkor többnyire  kerülöd az új dolgok kipróbálását, vagy nagyon nehezen veszed rá magad. (lásd az én példám: nadrág sztori, ez  a napjaimban történt dolog, de korábban egy évig győzködtem magam a leggings viselésére!) Többnyire azért egyszerűbb kihagyni az újat, mert akkor nem kell csalódnod magadban, ha nem úgy sikerül minden ahogy eltervezted, illetve nem okozhatsz így  csalódást másoknak sem! Arról nem beszélve, hogy így elkerülheted egyszerűbben a stresszhelyzeteket...
   Feladatok megoldásakor igyekszel biztonságos határokon belül maradni? Nem választasz igazán nehéz feladatokat, inkább közepes vagy kevesebb energiát igénylőket? Igen? Akkor itt is bekapcsol az a részed, amely nem akar csalódást okozni...
   Esetlegesen ha döntést kell hoznod valamiről akkor a saját véleményedre nem sokat adsz vagy fel sem feded? Ennek az oka is egyszerű, többnyire a körülötted élő emberek szemén keresztül próbálsz véleményt alkotni magadról, és jobbnak tartod az ő véleményük helyeslését..
.   És mi a helyzet, ha rólad ténylegesen pozitív vagy negatív véleményt hangoztatnak?
Vizsgáljuk meg a pozitív oldalt elsőként egy egyszerű példán keresztül. Maradjunk a ruháknál, és hívjuk segítségül az anyukánkat!
 A születésnapodat ünnepled a családoddal otthon, és éppen az ajándékokat nyitogatod. Utolsónak az anyukád ajándékát nyitod ki. Egy alkalmi felső, amit felvehetsz bármilyen jelentőségteljes eseményre. Nagyon tetszik a felső, de biztos vagy abban hogy ez nem lesz rád jó, nem úgy áll rajtad ahogyan kell, eközben megköszönöd és már tennéd le a többi ajándék mellé, afféle "majd később felpróbálom és kiderül, de tuti nem jó" gondolatokkal, amikor az anyukád megkér, hogy próbáld fel a szobában, majd gyere ki és mutasd meg a családnak! Igyekszel ellenkezni, és halasztani a dolgot, félsz hogy nem lesz jó, és nem igazán szeretnél beégni sem, de a végén beadod a derekad, mert nem akarod megbántani az anyukádat, és letörni sem szeretnéd a lelkesedését. Bent felveszed, és meglepetésedre stimmel a méret, de nem érzed benne túl kényelmesen magad, egyáltalán nem vagy elégedett magaddal, de ennek ellenére kimész és megmutatod. Mindenki dicsér, mennyire csinosan áll, milyen divatos, és szép a felső.
 Úgy teszel mintha meg sem hallanád, nem tudatosan inkább ösztönből, és elkönyveled magadban szimpla udvariasságnak a szavakat, és még talán az is az eszedbe jut, hogy nyilván nem mondhatták milyen rondán áll a blúz hiszen ők a családod, és nem akarnak megbántani.
 Ilyenkor elbagatellizálod a jó  kritikát.

Nézzük meg a negatív oldalt is, ez rövidebb lesz mint a fenti, ha ilyen megjegyzést kapsz nyilván elkeseredsz, majd úgy érzed magad hogy semmire nem vagy jó, és jelentéktelen vagy mindenki szemében, s úgy érzed, nem kellesz nekik.

Egyéb fontosabb jellemzők a kisebbségi komplexusról: 
Szélsőséges vagy, minden téren?  Jellemző rád, a nem megfelelő önkép,( mint fent gyakran írtam is) saját munkád rossz ítélete, és a rossz konfliktus kezelés?  Mindenben a rossz szándékot keresed, vagy a támadási szándékot,
majd okvetlenül támadsz te is, egy laza beszélgetés közben? Tudtad hogy ezt a félelem, ellenszenv, és a távolságtartás szüli? Egyszerűbbnek tartod ha te bántod meg a másikat hamarabb, mint ő téged?
Igyekszel a biztonsági zónádon belül maradni, és kerülni az új emberek megismerését  és az olyan előadásokat/ szerepléseket ahol te vagy főszerepben?  (Meg azokat amelyeket fent leírtam?)

Ha többnyire igennel válaszoltál, te is ezzel küzdesz. A következő bejegyzésben a legyőzését taglalom nektek, addig is igyekezzetek feldolgozni ezt!


Hamarosan összefutunk,
Egy társatok












2014. szeptember 29., hétfő

Kezdetek. - #01

Önbizalomhiány? 
Igen, erről fog szólni ez a blog, ugyanis nagyon sokan küzdünk ezzel a lelki problémával néhány ember miatt akik többre értékelik magukat másoknál. Én is ezt a tábort erősítem, és úgy gondoltam igyekszek segíteni magamon, és társaimon! Nagy szavaknak tűnhetnek, de egy napló jellegű blogvezetéssel, és folyamatos tanácsokkal talán másokat is rávehetek a csigaházaik elhagyására. 
Most eszedbe jut, hogy adhatok tanácsokat? Úgy, hogy rendelkezem önbizalommal a külvilág felé, az önértékelésemmel vannak problémáim magamban. Nyugodj meg, jó kezekben vagy!
Illetve, a jövőben szeretnék pszichológiával foglalkozni, és talán ez megalapozhatja a dolgokat ha sikerül rendet raknom a lelkemben.

Azt hiszem be kellene mutatkozzak. Egy kifejlődő nő vagyok túlsúllyal, aki igyekszik érvényesülni az életben a negatív kommentek, beszólások ellenére, és rezzenéstelen arccal próbál kihátrálni a kínos szituációkból nap mint nap közelről sem lesütött fejjel. A probléma a másokba fektetett bizalommal és megnyílással van, és a családi háttérrel. Az anyukám paranoid skizofrén, az apámmal pedig megromlott a kapcsolatom. Ezt miért említem? Azért, mert az első önképet a gyermekben a szülők alakítják ki. Tanácsolni szokták, hogy viszonylag reális képet alakítsanak ki a gyerekekben, ( ne legyen túlzottan anyuci és apuci szemfénye stb erről később.) nálam ez talán túlzott lett a részükről. Öt-hat éves koromban tudtam nem vagyok szép, sem vékony ezt hallottam tőlük és társaimtól egyaránt, később kikorlátozódott mindenre. Pár éve, a kamaszodásom során megtanultam hogyan emeljek "falakat" az emberek, és a lelkem közé így ezt a hibámat is sikerült eltakarnom a nagyközönség elől. Mint feljebb olvasható talán nagyon is. Szeretek lelki szemetes és tanácsadó szerepet betölteni, és a terveim között szerepel a feldolgozandó témák alatt saját kis történetem, érzelmeimet megosztani veletek.

Majd összefutunk, 
Egy társatok.
Ha kérdésed van: 
  1.  Írj e-mailt: onbizalomhianyblog@gmail.com 
  2. Írj chatbe : jobb oldal >> Chat fül >> Chat